Da pacem, Domine!

Mese egy �lhetetlen csal�dr�l

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csal�d. Viszonylagos j�m�dban �ltek (a szomsz�dokhoz k�pest bizonyosan) a fest�i kisv�ros kies szeglet�ben. A sz�l�k�n k�v�l egy-egy fi�- �s le�nygyermek sz�p�tette meg a mindennapok gondokkal teli monotons�g�t.

Azaz, sz�p�tette volna, hiszen – nincs mi�rt tagadni – a csal�d bels� visz�lyokt�l teli acsarkod�sa s�t�t fellegeket rajzolt �let�k horizontj�ra. M�r a sz�l�k sem j�ttek ki egym�ssal. Megbesz�l�seik, probl�mamegold� sz�nd�kaik rendszeresen veszeked�sbe, egym�s hangos szid�s�ba torkollottak. Megesett, hogy egyik�k feljelentette az eg�sz fam�li�t, mert a kocsibej�r� nem az � elk�pzel�se szerint k�sz�lt. (Azt�n, mikor az illet�kesek sz�les mosollyal dobt�k vissza jogilag megalapozatlan ind�tv�ny�t �s kifizettett�k vele a perk�lts�get, �lesen tiltakozott az ellen, hogy � pert vesztett volna.).

Enn�l is rosszabb volt a (v)iszony a k�t testv�r k�z�tt. Az id�sebbik – fi� -, �s a fiatalabbik – le�ny – nem sz�velt�k egym�st. Mindketten szerettek labd�zni, �s a sz�p nagy kert k�t v�g�ben lehet�s�g is ny�lt erre. A sz�l�kr�l - b�r �k adtak a l�tszatra, p�ld�ul rendszeresen ugyanannyi zsebp�nzzel seg�tett�k a gyerekeket, amit k�r�sre n�ha el�bb, esetenk�nt pedig egyform�n megemelve az �sszeget adtak oda – mindenki tudta, hogy sz�mukra m�sik-m�sik a kedvenc csemete.

A labd�z�sokra a gyerekek rendszeresen h�vtak t�rsas�got. Ezeken nagyj�b�l ugyanannyian vettek r�szt. A le�ny b�szke volt, hogy az � ilyen �sszej�vetelei kult�r�ltabban, magasabb n�v�n folytak le, m�g a b�ty azt hangoztatta, hogy az � labd�z�sai sz�lesebb k�rben kapnak visszhangot. Ez�rt esetenk�nt nem t�r�d�tt azzal, hogy �ppen a kert m�sik v�g�ben is �sszej�vetel lenne. Az ilyen esetekb�l ism�t vit�k alakultak ki, s�r�tve a csal�di milli� am�gy is puskaporos leveg�j�t. (Egyszer ugyan volt egy k�zeled�si k�s�rlet: a kisebbik testv�r megh�vta a nagyobbat a saj�t labd�z�s�ra �s k�sz�nt�tte is az alkalomb�l, hogy magasabb oszt�lyba l�pett. A dolog folytat�sa azonban tovat�nt az �n�s �rdekek �tveszt�iben.)

T�rt�nt egyszer, hogy a b�ty labd�z�sa �ppen v�get �rt, mikor a h�g� elkezd�d�tt. Voltak persze j�csk�n, akik mindkett�n r�szt vettek. Mit sem foglalkoztak az ellent�tekkel, �k j�tszani szerettek. A kert ezen v�g�ben foly� labd�z�son azonban jelen voltak olyanok is, akiket n�h�nyan a befejez�d�tt j�t�k r�sztvev�i k�z�l nagyon nem szerettek. �k gondolt�k, m�resre tan�tj�k a szerint�k nem odaval�kat. Elb�jtak h�t n�h�ny k�rtefa �rny�k�ban, majd mikor el�rkezettnek l�tt�k az id�t, vadk�rt�vel j�l megdob�lt�k a nemszeretem t�rsas�g egy csoportj�t. Ment is s�rva-r�va a sz�l�kh�z a le�ny, hogy milyen cs�fs�got k�vetett el a testv�re. Meghallgat�sra azonban nemigen tal�lt, s�t rossz szemmel n�ztek r�, hogy telekiab�lja a k�rny�ket a dologgal.

Az igazi t�mad�s azonban a kisv�rosi kiki�lt�t �rte, aki biz be mert sz�molni az esem�nyr�l. A fi� k�vetelte, hogy jelentse be a gaz pletykaf�szek, hogy nem ott, nem �gy, nem azok voltak a t�mad�k, s�t – tulajdonk�ppen a k�rtef�n is mosolyg�s barackok teremnek.

Nos, kedves olvas�m, itt tart most az �lhetetlen csal�d k�lv�ri�ja. Lehet sz�nni �ket, lehet �rtetlenkedni dolgaik miatt. De - tal�n sokunk nev�ben – �n ink�bb foh�szkodn�k: Da pacem Domine!

Adj b�k�t, Uram!