Posztumusz egyéni Pro Urbe díj, 2009: Sulyánszki Dezsőné
Aki valaha is járt már váci női kézilabda mérkőzésen, találkozhatott Sulyánszki Dezsőnével. 2006 nyaráig személyesen is, azóta sajnos csak szellemével, városunk kézilabdasportjának örökre meghatározó, egy tartalmas életet felölelő munkásságával. Mert igaz ugyan, hogy Ari néni pár éve hiányzik már a lelátókról, az öltözőfolyosókról, a zsűriasztal mellől, de több évtizeden át tartó jelenléte még sokáig megmarad emlékezetünkben.
Kazár Aranka 1936-ban született. Gyermekként még hat kistestvére világra jöttének örülhetett, majd a felnőtté válás küszöbén árvaként hirtelen az ő felelőssége lett felnevelésük. Érettségi után így fel kellett adnia továbbtanulási reményeit. Munkába állt, és miközben megkereste a kenyérrevalót, sportolt, családot alapított és törődött testvérei boldogulásával. Természetesen férje, Sulyánszki Dezső is a sport világából került ki, és ez a vonal domináns lett a család életének további esztendeiben is. Lányuk, Györgyi vezéregyéniséggé vált abban a Váci Forte SC-ben, amelynek elnöke a családanya, edzője a családfő volt. Aztán az unokákból is tehetséges kézilabdás lett. Aranka néni talán legboldogabb éveit akkor élte, mikor már unokái, Emese és Bernadett is a szeretett csapat tagjává vált.
Munkahelye, a Forte gyár is joggal számíthatott szorgalmára, tudására. Osztályvezetőként dolgozott és az ottani „lányai” is bizton számíthattak segítségére, az élet útvesztőiben való eligazító tanácsaira.
Már korán felismerték tehetségét a kézilabdázáshoz. Tizennyolc esztendősen lett a Forte igazolt játékosa, hogy aztán másfél évtized múlva ugyanezen csapat tagjaként hagyjon fel az aktív játékkal. Még korábban megszerezte az edzői képesítést, de nem vonzotta a kispad. Szeretett klubjának előbb elnökhelyettese, majd első embere lett. Hosszú évek tapasztalata hozta meg azt a rutint, elismertséget, amely a sportág halhatatlanjai közé emelte. Nagy szerepe volt, hogy Vácott élvonalbeli csapat alakulhatott ki és szerezhet örömet immár több, mint egy évtizede a sportbarátoknak.
Munkásságát megbízatások, elismerések sora övezte. 1990-től a megyei szövetség elnökségében dolgozott, 1998-tól pedig az országos szakszövetség egyik bizottságába is beválasztották. A „Testnevelés és Sport érdemes dolgozója” címet 1973-ban, a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem bronz fokozatát 1978-ban vehette át. 1998-ban a Magyar Sportért kitüntető címet kapta meg, majd 2006-ban a Magyar Kézilabda Szövetség aranyjelvényét adományozták számára.
Ekkor már nagyon beteg volt. Gyilkos kórral küzdött, de míg ereje engedte, jelenlétével adott bíztatást a váci kézilabdásoknak. Nem könnyű, de igen tartalmas és példát mutató élete 2006 nyarán ért véget.
„… és itt befejeződött egy élet, egy életmű, melyért annyi áldozatot hozott, dolgozott. A magánéletében egy rendkívül vidám, jó hangulatú, jó humorérzékkel megáldott sporttársat, sportvezetőt, sportbarátot, példaképet veszítettünk el. Pár évvel ezelőtt Vuklovszki Jani bácsi búcsúztatásával a váci kézilabda elveszítette az Apát. Most ismét búcsúzunk, a váci kézilabda Anyjától is el kell köszönnünk. Több korábbi játékostársa, vezetőtársa és játékosa mellett a továbbiakban Ő is képzeletbeli égi lelátón foglal helyet. De biztos, hogy vigyázó szeme örökké a családján, és rajtunk a nagy családon, a kézilabdásokon lesz.
Drága Ari néni! A kézilabdás társadalom nevében ígérhetem, hogy amit alkotott azt megőrizzük és továbbvisszük.”
(Részlet Nyári József Váci Naplóban megjelent nekrológjából.)
Sulyánszki Dezsőné váci elismerése érdekében igen hosszú aláírási lista gyűlt össze. A Képviselő-testület döntése értelmében Ari néni tevékenysége előtt szeretett városa posztumusz egyéni Pro Urbe díjazással hajt fejet.