Szívszorító szívsztorik

A történet főhőse ma is köztünk élő, valóságos személy. Azonban bizonyosan nem az, akire Ön gondol …

A keserű bonbon

Gyuri bősz filmbolond volt. Azon a szép tavaszi napon is éppen egy újonnan átadott mozi kistermében ült. Kíváncsiságból, hiszen az eredeti olasz nyelven vetített Visconti-művet látta már és egyik kedvence volt. A film előtt nem volt sem híradó, sem a mostanság elterjedt félórás reklámförtelem. Tán ezt nem tudta az a néző, aki alaposan elkésve toppant a terembe, lecsüccsenve a fiú mellé. Majd szinte ugyanazzal a lendülettel nézett szerteszéjjel a sötétben, sejthetően a tanácstalanság méla bájával az arcán. Aztán csak-csak kiderült a bibi: a lány főhősünknek rebegte el, hogy ő biz’ nem ért olaszul. Esetleg, ha a fontosabb dolgokat a fiú lenne szíves!

Gyurinak azonban éppen más, fontosabb teendője akadt azokban a pillanatokban. Valahogyan az életet jelentő oxigént kellett volna ledermedt testébe szuszakolnia. A levegő ugyanis egyhelyben kezdett toporogni bensőjében. A hang és a fényben felsejlő alak gazdájában a fiú felismerte a több mint egy éve nem látott eladólányt! Mihelyst sikerült a külső és belső környezetben ismét elhelyeznie a valóságot, Gyuri elfúló hangon suttogta vissza, hogy: „Persze, szívesen”. Apró bökkenő volt csupán az, az egyébként tán a felszínes gondolkodású egyedek számára fontos tényező, hogy főhősünk egy kukkot sem értett olaszul. A film és annak lényege viszont élénken élt benne. S bizony majd’ két órán át megadatott az, ami így fél ismeretlenül kissé tán perverznek is hatott: kisebb-nagyobb megszakításokkal suttoghatott a lány fülébe.

A filmszalag viszont előbb-utóbb a végére tekeredett, így a furcsa módon senkit sem zavaró sugdolózás is befejeződött. Gyuri minden bátorságát összeszedve meghívta a lányt egy teára. Néhány perces beszélgetést követően kiderült, hogy bizony a fiú is felismerésre került és – mint végre kiderült: Judit - jól emlékezett ama bizonyos rendszeres táplálékvásárlásokra. Tán mondani sem kell, hogy főhősünk szívdobogásának amplitúdója mindezek hallatán heves völgy- és hegymenetben ingázott. A beszélgetés egy talányról is lehullajtotta a leplet: a lány gyakornokként dolgozott az élelmiszerboltban. Érettségi után máshová került, kámforrá válva a hősszerelmét bőszen titkoló fiatalember számára. Az is lassan világossá vált, hogy mindketten drámaian megegyező módon gondolkodnak a világ nagy és kevésbé fontos dolgairól. Tán rájuk is zárják a mozit, ha a büfés hölgy nem figyelmezteti őket a kései időpontra. Következhetett a lány hazakísérése, ami gyalogtúrának sem volt utolsó.

Lévén a nagykörúti mozi és Judit zuglói otthona között a távolság még tömegközlekedési céljárművel is közel egy órányi.

A fél éjszakát felölelő közös sétát nagyon boldog hónapok követték. Gyuri igen sok időt töltött Judittal, szinte mindenhová együtt jártak. Ősztől azonban a lánynak folytatódott a főiskola, ráadásul a fiú számára is megérkezett a katonai behívó. Szerencsére egy fővárosi laktanyában kellett letöltenie a másfél évet. Gyurinak ez idő alatt is csak egy cél lebegett a szeme előtt: minél kevesebb időt töltsön a laktanyában és minél többet kedvesével. S hogy a szerelem igenis képes megváltoztatni a személyiséget, bizonyítja: az eddig híresen önfejűnek ismert hősszerelmes gyorsan megtanulta kimondani a „parancs, értettem” szavakat. Mintakatona lett, cserébe hosszú, tartalmas órákat tölthetett a lánnyal.

Végre eljött a leszerelés napja is. Válaszúthoz értek. A lány befejezte tanulmányait és egy édességbolt vezetője lett, míg a volt kiváló katonát megkeresték, hogy egy bizonyos civil ruhás szervezet alkalmazásába álljon. Nemigen volt hozzá kedve, bár biztos egzisztencia, lakás várta és komolyan elgondolkodott azon, hogy megkéri Judit kezét is. Aztán valahogyan nyugvópontra került az ügy, minden maradt a régiben. A szerelem továbbra is magas hőfokon lángolt, igaz a fiú vidéki otthona és munkája miatt nem lehettek annyit együtt, mint amennyit szerettek volna. Ezért Gyuri hamarosan a zuglói lakásba költözött és egy fordított ingázással, onnan járt naponta vidéki munkahelyére dolgozni. Judit édesanyja minden kívánságukat leste, cserébe talán csak egy unokára vágyott. A házasságról és az utódvállalásról viszont a fiataloknak más volt az elképzelésük. Lehet, önmaguknak is bizonyítani akarták, hogy mindenféle kötelező formaság és összetartó jövevény nélkül is hűségesek egymáshoz. Gyönyörű napokat, heteket, hónapokat töltöttek együtt azúrkék szerelmes bárányfelhőkbe burkolt érzéseikkel.

Mindkettőjüknek megfelelt így a kapcsolat és tán az idők végeztéig boldogan élnek, ám a sors másként akarta. A fiú szülei szinte egyszerre betegedtek meg és folyamatos ápolásra szorultak. Más megoldás nem lévén, Gyuri visszaköltözött a szülői házba.  Szó sem lehetett a továbbiakban arról, hogy munka után rohanjon kedveséhez. Már minden előkészületet megtettek, hogy ezentúl Judit vállalja a napi ingázást, amikor az ő édesanyja is kórházba került. Ráadásul a rendszerváltáson túljutva sorban privatizálták a magyarországi cégeket. A lány munkahelye is veszélybe került. Visszájára fordult minden. A kiegyensúlyozott boldogságot a rengeteg baj, idegeskedés, rohangálás váltotta fel. Egyre kevesebb idő jutott az együttlétre és ezekben az órákban is jobbára máshol kóborolt két főhősünk gondolata.

Talán a folyamatos stressz miatt szinte nem is fogták fel a kapcsolat felszínessé válását. A bolthálózatból Bonbon Hemingway lett. Gyuri nagyon örült, hogy Juditnak megerősödött a cégen belüli helye és az általa igen tisztelt és szeretett „majdnem anyósa” is felépült. Akár vissza is térhettek volna a szép idők, de …

Persze a fiú tudta meg utoljára. A pesti barátok figyelmeztették óvatosan, hogy bizony nem a véletlen műve, hogy rohamléptekkel halad felfelé a ranglétrán egykori imádottja. A lány már hálózatvezető volt és egyre több időt töltött továbbképzéseken, üzleti megbeszéléseken. Sőt, tanulmányútra utazott a festői svájci Alpokba.

Ez pontosan tíz esztendővel ezelőtt történt, Judit azóta is Luganóban él. Eleinte a magyar hálózat egykori referensével, majd önállóan. Férjhez sohasem ment, gyermeke sincs. Az üzletlánc is már csak a megfakult papírosokban található, miképpen Gyuri emlékeiben a lánnyal leélt egy évtized.

Kétszer látta azóta Juditot. Egy alkalommal a barátok szerveztek meg tudta nélkül egy közös szilvesztert, ami feszengős, kellemetlen órákat hozott mindkettőjüknek. Majd a lány édesanyjának temetésén találkoztak. Judit viszont már nem tudott hazajönni Gyuri anyukájának nem sokkal későbbi búcsúztatására. A fiú akkor szépen összegyűjtötte az addig szívszorító emlékezetben megőrzött fotóit a lányról, és megkérte egy ismerősét, juttassa vissza részére.

Gyuri azóta többször is szerelmes lett. Azonban nem úgy, nem azzal a mindent felperzselő tűzviharral szívében, amelyet Judit lénye kapcsán egykor érzett. És a régebben híresen édesszájú fiú hosszú idők óta kerül minden e fajta csemegét. Számára ma már minden darab bonbon keserű.