Mintha csak ma lenne ...
2007.03.16. 18:22
Dunakanyar Régió 2006. október
Mély gödörben a váci kézilabdázónők
Fut viszont a Váci KSE szekere
Előző számunk megjelenése óta négy fordulót pergettek le az élvonalbeli női kézilabda bajnokságban. A Váci NKSE azért szenvedett „csak” három vereséget, mert a békéscsabai zakót már egy előrehozott találkozón rájuk szabták.
Az újabb három fiaskó közül az első kettő hazai környezetben keserítette el a csapatért szorítókat. Előbb a Vasas vitte el a pontokat (26-27), majd a nyáron meggyengült Dunaferr bizonyult jobbnak (24-33). A sort a kiskunhalasi vereség zárta (30-25 oda).
Az eredményeken túl az igazán fájdalmas a mutatott teljesítmény volt. A két hazai mérkőzésen tulajdonképpen a mieinkre volt hízelgő a végeredmény. Az angyalföldiek ellen szinte a lefújás pillanatában volt a legszorosabb az állás, míg a dunaújvárosiak a találkozó utolsó harmadában már a cseresort szerepeltették. Kiskunhalason negyven percig álltuk a csatát, majd jött ismét a szokásos visszaesés és újra csak hiányzott egy nyerőember, aki átlendítette volna a többieket a holtponton.
A zsinórban összeszedett öt vereség nagyon nehéz helyzetbe hozta Kenyeres József együttesét. Az alapszakasz első felvonásából hátralévő három fordulóban ugyanis esélytelenek a váciak, aligha a Győr – Fradi – Cornexi trió ellen pótolják az elhullajtott pontokat. Így viszont mindössze négy egységgel zárnák majd az első 11 fordulót. Terveik teljesítéséhez – a rájátszásban az 5-8. helyért szerettek volna pályára lépni – a második körben az élcsapatokon kívül mind a hat-hét riválisukat meg kell(ene) verniük.
A Váci NKSE a rövid bajnoki pauza után október 21-én, szombaton 17 órakor a bajnok győrieket fogadja.
Jól megy viszont a város férfi csapatának. Igaz, Balogh Zoltán gárdája a tavaszi kiesést követően csak a harmadik vonalban szerepel, ott viszont minden eddigi hatvan percét sikeresen zárta. A sort a móri győzelem (24-22) nyitotta, majd hazai pályán sikerült hétgólos hátrányból nyerni az egyik legnagyobb rivális, a Solymár ellen (26-24). Egy könnyed tarjáni kirándulás után (26-14) vasárnap a Pénzügyőrt fogadták a váciak és verték 30-15-re. Közben letudták a Magyar Kupa-sorozat első feladatát, Dunakeszin, a helyiek ellen gólszegény csatában diadalmaskodtak 20-16-ra. A sorozat harmadik fordulójában október 18-án majd az NB I/B-s Hort SE-t fogadják.
Mint azt az edző lapunknak elmondta. a hozzáállással elégedett, a mutatott játékot azonban még hullámzónak ítéli. A heti három edzéssel az új stílusra való átállás még időt vesz igénybe
„Védekezésünk kezd összeállni, hiszen eddig a legkevesebb gólt kaptuk, de a támadásainkban még sok a technikai hiba. Ennek ellenére érdemes mérkőzéseinkre kilátogatni mert nézőink egy jó hozzáállású küzdőképes, mindig győzelemre játszó csapatnak szurkolhatnak Célunk egy gazdaságilag, szakmailag megerősödött csapattal visszakerülni a másodosztályba, lehetőséget adni az utánpótlásunknak, szórakoztatni a közönségünket.” – vázolta elképzeléseit Balogh Zoltán, a Váci KSE edzője.
|