Szívszorító szívsztorik

A történet főhőse ma is köztünk élő, valóságos személy. Azonban bizonyosan nem az, akire Ön gondol …

A bébiszitter

Móni szerelmes lett. Igazán nem kapkodta el, hiszen az évezred végéhez érve hősnőnk már javában a harmincas éveiben leledzett. A „nagy generációhoz” tartozó szülei kiegyensúlyozott, nyugodt gyermekkort biztosítottak neki, kedvére sportolhatott és zenélhetett is. A tanulást nem vitte túlzásba. Bár örök optimizmussal megáldott ábrándos természete biztos volt a sikerben, bizony Mónikát nem vették fel sem egyetemre, sem főiskolára. Dolgoznia kellett.

Az ismerősök révén egy nem túl megterhelő munkahelyre került, ami egyáltalán nem szipolyozta ki. Bőségesen maradt energiája a nagybetűs életre. A lány röpködött, szálldosott is egyik buliról a másikra. Be kell azonban vallanunk – bár ő az ellenkezőjéről volt meggyőződve – Móni egyáltalán nem volt bomba nő. Az ellenkező nem reprezentánsai csak rövid kalandokra képzelték el a kapcsolatot vele. A körülötte zajló nyüzsgést azonban ő már úgy vetítette le magának és ismerőseinek, hogy minden ujjára több fiú is akadna. Álmodozott a fehér lovon hozzá érkező hercegről, aki azonban egyre csak késett. Sőt, elmaradtak a flörtölések is, a lány természete miatt lassan megfagyott körülötte a levegő. Rá kellett döbbennie, hogy sem világhírű zenész, sem olimpiai aranyérmes sportoló nem lesz belőle és egyáltalán: túl a harmadik ikszen, sehol sem tart. Bepánikolt. Mindegy volt már kibe, de szerelmes akart lenni. És lőn!

Móni tehát az évezred alkonyán megtalálni vélte az igazit. Már jó pár éve bébiszitterkedést is vállalt. Különösen a település elitjéhez tartozó Gézáék hívták gyakran. Az egyik ilyen alkalommal éppen úgy alakult, hogy a feleség egy kiküldetésre indult, míg Géza csak azt követően ért haza. A három gyereket Móni már lefektette, amikor megérkezett a családfő. Elbeszélgettek. Kiderült, hogy a lánynak már eddig is szimpatikus férfi nem igazán érzi jól magát a jelenlegi bőrében. Nosza, Mónika azonmód megvigasztalta …

A kapcsolat egyre mélyebb lett, miközben a házastársak között egyre több volt a veszekedés. Ám mindez egyáltalán nem bántotta a lassan „férjszitterként” viselkedő lányt. Minden tapasztalatát, rafinériáját bedobva fonta maga köré a már a családját is elhagyni kész férfit. Aki lassan talán boldog is lett volna, amikor Móni váratlanul bejelentette: gyermeket vár tőle. Ez kijózanító pofon volt. Rájött, hogy a lány gondolkodásmódja, önző világfelfogása mennyire távol áll tőle. Szinte önkívületben menekült vissza családjához. Még idejében.

Hősnőnk azonban így – méhében a férfit örökre magához láncolónak gondolt magzattal – ismét egyedül maradt. Fejében vég nélkül kavarogtak a szerelmének visszacsalogatására szőtt elképzelések. Leveleket írt, sűrű telefoncsörgetésekkel próbált bosszút állni. Életét lassan betöltötte az elkeseredettség. A jó szándékú segítséget is következetesen elutasította, fokozatosan elboruló elméjének kényszerképzetei elvadították legjobb barátaitól, ismerőseitől is.

Mónika héthónapos terhesen került be a pszichiátriára, majd pár hét múlva egy gyönyörű, egészséges kislánynak adott életet. Barbi jelenleg állami gondozásban nevelkedik, de hála az orvosok gondos és szakértő munkájának, komoly remény van arra, hogy a nem túl távoli jövőben a már gyógyult édesanyja ölében folytathatja ismerkedését a néha bizony cudar világgal.