Szívszorító szívsztorik

Egy életen át

Pisti szerelmes lett. Persze ez az ő estében nem értelmezhető klasszikus értelemben vett szerelemnek, hiszen egy nyolc esztendős kisfiú még csak gyermeki őszinteséggel teli érzésvilággal közelít emberi létünk egyik legcsodálatosabb adománya felé. A srác mégis úgy érezte: szerelme, Joli nélkül elképzelni sem tudja a mindennapokat. A múlt század negyvenes éveinek közepén egy ormótlan józsefvárosi bérházban laktak ők. A körfolyosós épület mogorva házmesterrel megspékelt világában cseperedtek fel a vele egykorú kislánnyal. Ugyanabba az iskolába jártak, egy bandához tartoztak, bár ők ketten inkább egymás társaságában érezték igazán jól magukat. Nem nagyon fogták fel az akkori égzengést sem, a világháború hatása a szomorú és szorongó felnőttek látványán túl az egyre gyakrabban vijjogó sziréna hangjában és az utána következő óvóhelyre való szaladásban testesült meg. Mégis egy ilyen, számukra kissé komolytalannak tűnő téli riadó jelentett fordulatot az életükben.

A légitámadás borzasztó hatással járt. A bérház szinte a földdel vált egyenlővé. Elveszett az otthonuk. A szegényes, mégis biztonságot és nyugalmat árasztó falak leomlása egymás örökre való elvesztését is jelentette. A két gyermek családja távolban élő rokonoknál húzta meg magát, Pisti és Joli számára egy életre való búcsú ígéretével.

***

Majd’ hat évtized telt el azóta. Két főhősünk számára eseményekkel zsúfolt hatvan esztendő. Örömökkel, csalódásokkal, jó és kevésbé sikeres dolgokkal leélt életük folyamán egyre ritkábban csalt elő a másikra vonatkozó emlékeket a feledés csúful dagadó és megcsaló homálya. Akkor, nyolc évesen teljesen elvesztek egymás számára. Mégis …

Pista bácsi már pár éve egy fővárosi idősotthon lakója volt. Persze már közel a hetvenhez sűrűbben fájt itt és ott, de legbelül talán az, hogy egyetlen fia, elfoglaltságára hivatkozva egyre ritkábban látogatta. Az öreg azonban nem panaszkodott, jól kijött a többi sorstársával. Talán csak egy olyan valaki hiányzott, aki meghallgatja, akivel fel lehet idézni a régmúlt kellemes epizódjait.

Azt mondják, a Sors sokszor elképesztő módon képes alakítani az Életet. Már lassan lepergett az új ezred első évtizedének harmada, amikor történetünk csodás fordulatot vett. Az otthonba új lakó érkezett. Az idős néni elvesztve immár minden rokonát, ismerősét úgy gondolta, hogy megrendült egészsége és az emberek közelségének hiánya miatt hátralévő éveit itt tölti. Igen, ahogy tán Pistike és Jolika gyermekkorában gyakran hallott mesékhez illő is, újra összehozta a sors a régen látott szerelmeseket. Természetesen ennek – illetve egymásnak – felismerése nem ment villámgyorsan. Aztán persze a döbbent rácsodálkozás öröme mindent elfeledtetett velük. Végeláthatatlan mesélésekkel, sztorikkal dúsított érzelem kavalkád jellemezte hőseink következő napjait, heteit. Habzsolva itták egymás szavait, könnyes-mosolygós emlékek áradata tört felszínre a felidézett élet már-már elveszettnek hitt bugyraiból.

Még egyáltalán nem fogytak ki a mondandókból, ám Joli néni rakoncátlankodó szíve miatt kórházba került. Bár sok pihenésre volt szüksége, Pista bácsi mégis gyakran meglátogatta, hogy aztán félve, kissé kiüresedő bensővel térjen vissza az otthon - régi-új szerelme nélkül sivár - falai közé.

***

Két hét telt el azután, hogy a nénit kórházba szállították. Az idősek otthonában az egyik hajnalon telefoncsörgés riasztotta fel az ügyeletes ápolónőt. A városi vonal ijesztő zaja süvöltve csapódott a folyosó csendjébe. Mint ahogyan annak idején a józsefvárosi bérházat romba döntő bombázás szirénahangja, ez is vészjósló jele volt az emberi sors igazságtalanságának. Joli néni haláláról adott hírt. Az ápolónő sírással küszködve azon gondolkodott, hogyan is mondja meg Pista bácsinak a szörnyűséget. Sajnos, a sors oldotta meg dilemmáját…

… az ágyában békésen, kisimult arccal fekvő idős úr szerelmes szíve ugyanazon az éjszakán állt meg, mint életének hajnalát és alkonyát befényesítő kedveséé. Számukra egy beteljesületlen, ám mégis feledhetetlen szerelem volt ez.

Egy életen át.