Szívszorító szívsztorik

A történet hősei ma is köztünk élő, valóságos személyek. Azonban bizonyosan nem azok, akikre Ön gondol …

Munkahelyi románc

I. rész

Zoli szerelmes lett. Szép lassan alakult ki benne ez a csodálatos, mégis a fájdalom oly sok buktatóját magában rejtő érzés kolléganője iránt. Ildikóval már pár éve együtt dolgoztak a nehéz helyzetben lévő, fennmaradásáért küzdő kisvárosi cégnél. Közvetlen főnökük mellett rajtuk kívül még öten keresték kenyerüket a kemény és egészségre is veszélyes munkával. Zoli és Ildikó is közel járt már a negyedik ikszhez. Egy-egy elrontott párkapcsolat már volt mögöttük, ám biztos egzisztenciájuk, önálló, szabad életformájuk mégis látszólagos  kiegyensúlyozottságot biztosított számukra.

Zoli tehát fokozatosan felfedezte saját számára önmaga érzéseit munkatársnőjével szemben, ám eleinte szó sem lehetett semmiféle flörtölésről, netán udvarlási eszközök bevetéséről. A hölgy ugyanis híresen magának való volt, picit tán többet is gondolt önmagáról mintsem az indokolt lett volna. Egy kolléganő kivételével senkivel sem volt túl jó viszonyban és bizony Zoltánon is rendszeresen átnézett. Akinek természetesen mindez nagyon rosszul esett. Hiába kedveskedett és a többiek számára is feltűnő módon nyújtott zavarba ejtő rendszerességgel segítséget a munkában Ildinek, ő rá sem hederített Cupido által vezérelt hősszerelmesünkre.

A szerelem persze sokszor elvakít. A férfi a legkisebb kedvező jelet is megbecsülte, dédelgette, őrizgette magában, ami így felnagyítva alkalmas volt a meg-megújuló negatív reakciók kompenzálására. Mert abban volt része bőven. Hiába próbált alaposan átgondolt ötleteivel újabb és újabb – általa visszautasíthatatlannak vélt – programot, közös elfoglaltságot keresni kettőjük közös időtöltésére, bizony az együtt töltött órák a munkára és a hétköznapokra korlátozódtak. Mégis ezek jelentették Zoli számára a boldogabb időket. Alig várta a hétvége elmúltát, hogy a dolgos hétköznapok eljöttével ismét szerelme közelében tudhassa önmagát. Kínszenvedés volt minden ünnep, szabadság és munkaszüneti alkalom, hiszen ilyenkor csak egy féltve őrzött közös fotó jelentette a kedves virtuális alakját, nem hallhatta a fülének és szívének oly kedves – még ha sokszor bántóan elutasító tartalmat is magában hordozó – hang trillázó csengését.

Kétségbeesésében nyomozni kezdett a nő után. Megpróbálta megtudni a visszautasítás valódi okát. Saját és Ildikó ismerőseit kérdezgette óvatosan, mit is tudnak viszonzatlan szívszerelme dolgairól. A válaszokból aztán leszűrhette azt a megnyugtató, mégis a helyzetet egyáltalán nem megoldó tényt, hogy tartós párkapcsolat híján Ildikó is egyedül él, szórakozni sem igen jár. Barátnői, szülei jelentik a külvilágot számára. Ez újabb elszántságot és reményt adott Zolinak, aki elhatározta, hogy mindenképpen bevallja érzéseit. Lesz, ami lesz: odaáll Ildi elé és kiönti szívét. Nem öntötte …

Zolinak egyik napról a másikra ennél is komolyabb problémája adódott. Az egyik rendszeres üzemorvosi vizsgálat olyan betegséget, kezdődő jeleket mutatott ki, amely eredményeként azonnal eltiltották a munkavégzéstől. Remény sem volt számára, hogy valamilyen orvosi csoda folytán egyszer még visszatérjen ahhoz a tevékenységhez, amely egyúttal magában foglalta Ildikó szívdobogtató jelenlétét, boldogító közelségét is.

Jó munkaerő lévén több helyre hívták, ám ő egyelőre saját magával, sorsának végeláthatatlan buktatóival volt elfoglalva. Napokig ki sem mozdult a lakásból, visszautasított mindenféle segítő szándékot. Elengedte magát, búskomorsággal megtöltődött énje szomorú jövőt sejtetett. Lassan egy hónap is eltelt. Sokszor a telefoncsöngésre sem reagált és nemigen nyitott ajtót senkinek.

Akkor is hosszan, durva módon berregett az átkozott ajtócsöngő, amikor percekig tartó várakozás után mégis elfordította az ajtókulcsot …

Szívszorító szívsztorik

A történet hősei ma is köztünk élő, valóságos személyek. Azonban bizonyosan nem azok, akikre Ön gondol …

Munkahelyi románc

II. rész

Ildikó szerelmes lett. Leginkább saját maga döbbent meg a dolgon. A harmincas évei vége felé közelítő nőnek ugyanis olyan mélyen ülő és kiolthatatlannak tetsző fájdalmat okozott korábban csalfa szerelmének - és talán a hozzá tartozó illúziónak – az elvesztése, amely hite szerint örök sebet ejtett szívén és a férfiakhoz kapcsolt érzésvilágán. Hősnőnk néhány éve munkahelyet is váltott, új világot, más kifelé mutatott arcot vett fel az őt körülvevő ismerősök nagy bánatára. Az addigi életvidám nőt egy mogorva, másokkal sokszor undok mizantróp váltotta. Munkahelyén is csak egy kolleginát engedett közelebb magához. Vele beszélgetett, vele osztotta meg gondolatait.

A munkatársnő Ildi szüleivel együtt nagy energiákat fordított a helyzet megváltoztatására. Világos volt, hogy a nő számára a megfelelő életkörülmények kiteljesedéséhez tulajdonképpen már csak egy kiegyensúlyozott, boldogságot nyújtó párkapcsolat hiányzik. A több éves seb azonban még most is perzselően sajgott Ildikó bensőjében, páncélt vonva minden, ellenkező nem által kezdeményezett próbálkozás elé.

Pedig itt volt Zoltán, a munkatárs, aki kisfiús és édesen naív természetével nem is állt távol Ildikó elképzelt párideáljától. Rendkívül hasonlatos volt viselkedési formája, mimikája és témavilága is ex kedveséhez, ráadásul még a keresztnevük is megegyezett. Nem csoda, hogy Zoltán esetében még jobban ódzkodott bármiféle közelebbi kontaktus kialakulásától. Nagyon vigyázott, hogy a kötelező, munkából adódó kapcsolaton túl még látszólag se érintkezzen félreérthető módon a férfival. Nem volt ellenszenves számára, sőt … Úgy érezte azonban, hogy még egy, a korábbihoz hasonló drámai véget érő kapcsolatba belerokkanna. Ezért aztán következetesen és önmaga számára is ijesztő módon visszautasított mindenféle közeledést kollégájától. Bizony egy-két alkalommal nagyon nehezen mondott nemet. Többször ki kellett hagynia olyan programot, amelyet ugyan betervezett magának, de mivel a kolléga jelezte, hogy ő is ott lesz és szívesen meghívná, ezért inkább végül el sem ment rá.

Ildikó egy idő után döbbenten tapasztalta, hogy furcsán üresek a munkán kívüli órái. Sokszor töltötte a négy fal között egyedül a hétvégét. A televízió vibráló képsorai és hangzatos filmjelenetei is inkább csak a süket csend elnyomása miatt töltötték be a szobát. Szüleivel és szűk baráti társaságával sem érezte igazán jól magát és megkönnyebbülést jelentett számára a dolgos hétköznapok ismételt naptári felbukkanása. Keményen vívódott önmagával és harcolt érzéseivel, de mégis be kellett látnia: hiába a páncél, a múlt élesen hasító fájdalma, számára a munkahely és ott Zoltán jelenléte jelenti életének naposabb oldalát. Elhatározta: lesz ami lesz, nem utasítja el tovább Zoli közeledését. Erre aztán mégsem került sor …

Kollégája ugyanis egyik napról a másikra eltűnt. Mondták a többiek, hogy valami gond adódott az egészségével és pár napot távol kell lennie a munkahelyétől. Zoltán azonban a következő héten sem tűnt fel. Kiderült, hogy orvosi tanácsra ezt a munkát nem végezheti tovább. Ildikóban egy világ omlott össze. Kiüresedettnek, elhagyatottnak érezte magát. Fokozatosan döbbent rá, mennyire is hiányzik a férfi közelsége, kedvessége és segítőkész tüsténkedése.

Lassan egy hónap is eltelt. Hősnőnk elhatározta magát és megtudva a pontos címet, felkereste volt munkatársát. Hosszan, kitartóan, dühödten csengetett az ajtón, nem akarta elhinni, hogy ezúttal is rossz irányba fordul jövője. Végre mozgást hallott, kulcscsörgést majd Zoltán ijesztően nyúzott, ám most is andalítóan meleg – és az ámulattól meghökkent – szemei tekintettek rá.

­­*****

Ildikó és Zoltán három hete a kisváros egyik templomában fogadott örök hűséget egymásnak.