Szívszorító szívsztorik

A történet főhőse ma is köztünk él. Azonban bizonyosan nem az, akire Ön gondol …

Akinek semmi sem sikerül(t)

Szilvi szerelmes lett. Az élete delét elhagyó magányos szív már sokadszor jelezte az igazi megtalálását, fájdalom az eddigi kalandok nem bizonyultak tartósnak.

Főhősnőnk még tulajdonképpen rá sem csodálkozott igazán a világra, amikor már megérintette szívét-lelkét e csodálatos lebegést adó érzelemvilág. A szomszédban fedezte fel a következő hónapok játszópajtását, Marcit. Fiatalos lendülettel vetették magukat a kisebb-nagyobb örömöket nyújtó kalandokba. Sajnos a kapcsolat nem lehetett tartósabb, mivel Marci a szomszéd családdal egyetemben az egyik napról a másikra eltűnt.

Még szomorúbb véget ért kis idő múlva Szilvi újabb lobogónak induló szerelme. Az egyik utcai sétája során a szó szoros értelmében beleütközött a sarkon éppen beforduló szépszemű társába, akivel aztán hosszú időn át egyre hosszabb és tartalmasabb csatangolásokban volt része. Szilvi minden áldott nap azt a pillanatot várta, amikor elszabadulhat otthonról és a barátnál már jóval többre tartott imádottjával töltheti óráit. A boldog kapcsolatnak aztán egy közlekedési baleset vetett véget. Nem tudni ki volt a hibás, a figyelmetlen, a szívszorító lényeg sajnos a kedves tragikus és végleges elvesztése volt.

Kisvártatva Szilvi is költözött. A kertes, kisvárosi házból egy panellakásba. Az idegen környezet, a sok ismeretlen szürke hétköznapok halmazát jelentette számára. Jó ideig eltartott, amíg megközelítően úgy elboldogult a kockaházak dzsungelében, mint az élete addigi szakaszának meghitt környezetét biztosító fák és pázsitok között.

De szerencsére a szomorú napoknak is vége lett. Egyre jobban érezte magát a bőrében, hiszen kölcsönösen rátaláltak egymásra Misivel. Szívesen töltött volna több időt is vele, azonban legújabb hódolójának nagyon sok egyéb elfoglaltsága miatt kevesebb ideje jutott Szilvire. Aztán ez kisvártatva az elhidegülés bánatos időszakát is elhozta és hősnőnkre újra csak a magányosság minden másnál lélekpusztítóbb napjai köszöntöttek.

Pedig Szilviben már egyre inkább munkált az anyaösztön, a családalapítás elhivatottsága. Sok-sok utódot szeretett volna és voltak olyan időszakok, amikor ezek az érzések szinte perzselően égették testét-lelkét.

Talán ez a magányos unalom is okozta azt a betegséget, amellyel hosszú hetekig kellett küszködnie. Szinte mindenhol fájt, naponta, kétnaponta volt vendég az orvosnál. Injekciókat, különböző gyógyszereket kapott, de levertsége, a gyengeség miatti életuntsága csak lassan gyógyult. Érezte és felfogta környezete aggódását és pátyolgatását, azonban egy hasonszőrű társ odaadó ragaszkodása már nagyon elkelt volna számára.

A változást az újabb nyárelő beköszönte hozta végre meg. Oszit akkor pillantotta meg első alkalommal, amikor már nagyjából egészségesen egy kontroll ürügyén várakozott a kezelő orvosára. Már az első benyomásai kedvezően voltak, Érezte: ő valóban a nagy Ő lehet életében. Családjának, a leendő kis Szilviknek, Osziknak az apukája, védelmező szülője. És végre szerencsés is volt, mivel kis idő elteltével kiderült, hogy kölcsönös a szimpátia és nem is laknak egymástól leküzdhetetlenül messze. Szilvi végre révbe ért.

------------

Szilvi, az öt esztendős nőstény cica pár napja négy tündéri porontynak adott életet. Most is, amikor e sorokat gépelem, aggódó figyelemmel tekintget körül és nyaldossa szaporán a boldogság oly sokáig hiába várt kis letéteményeseit.