Ildi és a karácsonyfa

Ildinek ez volt a tízedik karácsonya. Emlékei között nem is nagyon kellett kutakodnia, hogy felidézze ezen ünnep mással össze nem téveszthető illatát, amint a gyanta édeskés levegője keveredik az égő gyertya olvadó faggyújának felhőjével.

Ildi szerette a fenyőfa hangjait is. A csillagszóró pattogását, a csokipapír apró zizzenéseit és a szép dallamokat elővarázsló izzófüzért. Persze leginkább azt a kis csengőjelet várta évről-évre, mely felhangzása után Anya és Apa simogató kezei átadták az ajándékokat. Az elmúlt karácsonykor például azt a bársonyos tapintású pulóvert, amelyet mindenki oly lelkesen és őszintén dicsért. „Gyönyörű” – mondták mindahányan és Ildi repeső szívvel itta szavaikat. Ezek a napok évtizednyi életének legszebb, legörömtelibb pillanatait hozták, hogy aztán elmúltukkal ismét a hétköznapok, buktatókkal, sivár gyötrelmekkel és fájdalmakkal teli sora következzék.

Most is a legutóbb kapott pulóverben utazott haza szüleivel együtt a duruzsoló hangon zenélő autóval. Sokáig tartott az út, Ildi nagyon „messziről” érkezett vissza otthonába. Tudta, most nem lesznek ajándékok – talán csak egy kis karácsonyfa. A család összes megtakarított pénzét felemésztette ugyanis az ő Ausztriában töltött három hete. A félelem, a reménykedés, majd a felhőtlen öröm és a féltő gondoskodás időszaka volt a maga mögött hagyott időszak. Apa és Anya hangjának remegése, az elfojtott sírás mással össze nem téveszthető neszei. Mind mind élénken élnek benne és csak félve reméli, hogy mindörökre a múlt homályába vesznek. Most, itt a lépcsőház olyan nagyon ismerős, ám mégis annyira idegen világában egy pillanatra átcikázott a kislányon: mennyi új, eddig ismeretlen dolog vár még rá, mennyi feldolgozandó élmény köszönti majd az elkövetkezendő időben. Gondolataiban kis életének minden komolysága összegyűlik és próbálja lelkét és testét megedzeni.

Mint már annyiszor, most is Nagyi megnyugtató, de az eddigieknél erősebb és tartósabb ölelése téríti vissza a valóságba. Pár pillanat és megszólal a jól ismert csengőszó. Nyílik az ajtó és Ildi életében először megpillantja a már milliószor elképzelt gyönyörűséges csodát, az eddig csak illatokból és zajokból álló, feldíszített karácsonyfát. A lány hunyorogva bár, de – hála a doktorok kitűnő munkájának – tisztán, élesen LÁTJA életének legcsillogóbb ajándékát.

És Ildi nemrég műtött szemének sarkából egy kövér könnycsepp gördül lassan lefelé az arcán …